Dr. Anisits Ferenc

2024.03.21. 15:36

Fát ültettek és padot avattak a szolnoki díszpolgár tiszteletére – videóval, galériával

Padot és díszfát is avattak a nemzetközi hírű motorfejlesztő-mérnök tiszteletére csütörtökön a Szolnoki Művésztelepen.

Mészáros Géza

„Minden, ami szép, szép marad, még akkor is, ha hervad. A szülőföld szeretete is szeretet marad, akkor is, ha én már elmentem.” E gondolatok gazdája az a dr. Anisits Ferenc, aki első díszpolgára lett (2001) Szolnok városnak, illetve a vármegye szülötteként eddigi egyetlen, aki munkásságáért Széchenyi-díjban részesült (2023).

Szolnok megújuló polgárosodása, a helyiek összefogása Szolnok első Díszpolgárának és egyetlen Széchenyi-díjasának, dr. Anisits Ferencnek a kívánsága. A nemzetközi hírű motorfejlesztő-mérnöknek emlékpadot és emlékfát avattak a Szolnoki Művésztelepen
Fotó: Mészáros János

Fát is kapott a nemzetközi hírű „dízelpápa” 

Dr. Anisits Ferenc szülővárosáról és szülőföldjéről vallott nézetét vésték bele abba az táblába, mely csütörtöktől annak a Szolnoki Művésztelepen lévő padot díszíti, mely a nemzetközi hírű „dízelpápa”, a BMW dízelmotorok világhírű fejlesztőjének fája előtt várja a fáradt vendégeket.

Március 21-én délelőtt Szalay Ferenc Szolnok polgármestere, dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő és a Munkács Mihály-díjas szobrászművész, Pogány Gábor Benő, a művésztelepet képviselő Szolnoki Művészeti Egyesület elnöke avatták fel ünnepélyesen az osztrák fürdővárosban, Bad Hallban élő motorfejlesztő-mérnök padját és fáját a Szolnoki Művésztelepen.

A park megújítására hívta a szolnokiakat

Mindannyian Szolnok és Magyarország, illetve a város és a magyarság legendás hírű büszkeségét, annak haladó szellemű munkásságát és nagyívű pályáját méltatták.

– Az a kívánságom, hogy Szolnokon helyi polgári összefogással és támogatással újítsuk meg a város 1902-ben létesült művésztelepének parkját. Legyen ez a csodás zöldterület politikamentes övezet, ellentáborok és kritikák nélküli közösségi tér – hívta életre a parkmegújító mozgalmat, és tűzte ki a művésztelepre a semlegesség zászlaját dr. Anisits Ferenc.

Kipróbálta a saját idézetével díszített padot

A díszpolgár beszéde után leült az emléktáblával díszített padjára, mely előtt épp a napokban ültetett szelestei ezüst hárs-csemete emlékfája áll…

Mindeközben a városvezető helyben megbízta az eseményen résztvevő városi főkertészt, Boros Zoltánt, hogy készítse elő szakemberek társaságában a Szolnoki Művésztelep új parktervét.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!