|
|
 |
Nézd végig a korábbi galériákat 2005-2006 Gallery, 2007 Gallery, 2008 Gallery, 2009 Gallery, 2010 Gallery & 2011 Gallery
A magasabb és közepes szélességeken élõk számára a nyár során a szürkületi égbolt számos megfigyelési lehetõséget rejt. Az amatõrcsillagászok számára a meleg nyáréjszakák kedvezõek lehetnek, bár az északabbra élõk esetében a sötétség hiánya miatt a mélyég megfigyelések lehetetlenek ilyenkor, s néha még a sarki fény is belemosódik az 'navigációs szürkületbe'. De nincs minden veszve, ha a rövidke nyári éjszakákra gondolunk, mivel ilyenkor egy másik érdekes jelenség mutatkozhat meg a megfigyelõk elõtt. Ha az 50-65 szélességi kör között élsz, akárt délre akár északra az Egyenlítõtõl, a helyi nyár során szerencséd lehet megfigyelni az éjszakai világító felhõket, vagy rövödítve NLC-ket. A szezon ezen a szélességen az északi féltekén nagyjából május közepétõl augusztus elejéig tart (Magyarországi tapasztalatok szerint június közepétõl július végéig lehet számítani rájuk). A déli féltekén pedig december-január az idõszaka. Az utóbbi évek során az 50-65 szélességtõl távolabbi régiókban is megszaporodott az észlelések száma.
Az elsõ saját észleléseim óta arra törekszem, hogy minden egyes NLC megjelenésnek tanúja lehessek nyaranta, s az észlelések gyakoriságával növelhessem a hozzáértésemet is, a megjelenésük ideje, gyakoriságuk, formaviláguk, mozgásuk terén. A lehetõ legtöbb megfigyelési tapasztalatra szeretnék szert tenni, lehetõleg fényképeken is rögzítve minden eseményt Észak-Írország egén.
 |
Sok éve fedeztem fel magamnak az NLC-ket, amikor véletlenül láttam meg a hajnal elõtti égbolton sejtelmesen felragyogó alakjukat a nyári üstökösvadászatom befejeztével. Emélkszem, mennyire elbûvölt a szerkezetük, a színviláguk, s valahol mélyen már akkor tudtam, hogy ez a jelenség egy igen különleges dolog. Akkor még nem tudtam, hogy miket is látok valójában, nem ismertem fel a valódi jelentõségüket, habár a növekvõ kíváncsiságom miatt fokozatosan több tudásra tettem szert, folyóiratokban, könyvekben utánanéztem, hogy mi is történik odafenn és miként is érdemes megfigyelni a jelenséget. Szerencsém volt összebarátkozni még akkoriban egy veterán NLC-megfigyelõvel, aki több, mint 30 éves tapasztalattal bírt, õ a helyi csillagászati egyesületnél tevékenykedett és neki köszönhetem, hogy magas szintre jutottam az NLC-k iránti érdeklõdésemben. Õ John C. McConnell és az évek során számtalan szöveges üzenetet váltottunk és telefonbeszélgetést folytattunk ezeknek a csodálatos felhõknek a megvitatására. |
2005 nyara különösen, majd 2006 és 2009 jelentõs látványosságokat hozott, a legszebbeket, amiket eddig látni volt szerencsém, El sem tudtam képzelni, hgy a természet ilyen csodálatos mûalkotásokkal díszítheti az égboltot. Minden egyes észlelés során egyedi vonásokat figyelhettem meg, a legszebbek pedig gyakorlatilag az egész égboltot beborították lélegzetelállító formával és színnel. Ezek felejthetetlen élmények voltak! Ha sosem láttál még erõs fényû komplex NLC-t, készülj fel arra, hogy teljesen levesz majd a lábadról! E felhõk igazán mély vizuális élményt nyújtanak, s ha egyszer egy ilyennek részese voltál, jó eséllyel életed hátra lévõ részében már erõsen kötõdni is fogsz hozzájuk, ahogy velem is megtörtént. Vigyázat, ez azzal jár, hogy igen keveset fogsz aludni!
Az NLC-k viszonylag kevés hasonlóságot mutatnak a normál felhõkkel, amiket a troposzférában - a légkörünk azon rétegében, ami 14km mgasságig terjed ki - ez az alacsony magasság termeli az idõjárási felhõinket, amik a szürkületi égbolt fénye ellenében sötétnek látszanak, mivel a Föld árnyékos oldalán helyezkednek el a megfigyelõ nézõpontjából, õket ekkor nem éri a napfény. A "noctilucent" latin szó, kb. annyit jelent, hogy éjjel fénylõ s eme felhõk valóban világítani látszanak. Magát a kifejezést, az éjszakai világító felhõket (Leuchtende Nachtwolken) valószínáleg Otto Jesse alkalmazta elsõként, aki a Berlini Obszervatóriumbantevékenykedett s õ készítette az elsõ fotografikus megfigyeléseket e felhõkrõl. Amikor a nap 6-16 fokkal a horizont alatt van, a mintegy 82km magasságban, mezoszféra határán elhelyezkedõ NLC-ket még éri a napfény, így a felszínen tartózkodó megfigyelõk számára láthatóvá válnak.
 |
Még ma is igen keveset tudunk az NLC-krõl, az NLC-ismereteink gyakorlatilag elférnének egy levelezõlapon is. E felhõk rejtélyes és különös megjelenésûek, megfigyelésük és fotózásuk igencsak kívánatos, mivel ezek a kutatók számára igen értékes információkat hordoznak. Így mind a meteorológia, mind a csillagászat tudományát segíthetik észleléseikkel az amatõr megfigyelõk - igazán különleges lehetõségként a tudomány világában. Az éjszakai világító felhõk keletkezése legalább olyan nehezen megfogható dolog, mint maguk a felhõk, a legvalószínûbb s legnépszerûbb elmélet szerint a légkörünkbe jutó mikrometeorok, meteorok pora segíti elõ a jégkristályok kondenzációját. E jégkristályok, amik meteorokból, üstökösökbõl és aszteroidákból eredõ porszemcséket tartalmaznak, nagyjából akkorák, mint a cigarettafüst mikroszkopikus koromszemcséi. |
Az NLC-t alkotó jégkristályok annyira átlátszóak, hogy a beesõ napfénynek csupán ezredrészét verik vissza, így érthetõ, hogy nappali világosságban miért nem válnak láthatóvá. Az NLC igencsak vékonyka leplet alkot, a mérések szerint az optikai vastagságuk 10 és 4 nm tartományba esik, maguk a szemcsék pedig 50nm körül vannak. A mezoszféra, ahol az NLC-k találhatóak, mintegy -100°C hideg, s itt igencsak ritka dolog a víz, de ami víz fellelhetõ, az a lehetõ leghamarabb kifagy egy (meteor eredetû) porszemcsére. E szemcsék szolgálnak a kicsapódás magvaiul, s ennek hatására az NLC süllyedni kezd, majd néhány kilométer után elérkezik abba a magasságtartományba, ahol, 80-100km-rel a tengerszint felett, megláthatjuk õket.
A mezoszféra a sarkvidék felett, a nyári hónapok során a leghidegebb, ezért is látjuk ilyenkor az NLC-ket. A mezoszféra (Nagy-Britannia felett mért) aktuális hõmérsékletének adataiért ezt a linket érdemes figyelni, hasznos segítség lehet. A kutatók egy része azon a véleményen van, hogy az NLC-k megjelenése a globális felmelegedést jelzi, mégpedig azért, mert a felszín közeli hõmérséklet emelkedésével csökken a mezoszféra hõmérséklete, s ezzel lehetõség nyílik az ottani csekély víz felhõvé kondenzálódására. További információk, modern felszíni megfigyelések és múltbéli jelenségek feljegyzései, tudományos információk, amiket az AIM mûhold 2006-os felbocsátása után gyûjtötöttek és gyûjtenek, talán új megvilágításba fogja helyezni az NLC-k kialakulását. Jelenleg viszont még mindig egy rejtélyekkel teli jelenséggel állunk szemben.
 |
Jól ismert, hogy az elsõ NLC-ket Thomas W. Backhouse-nak köszönhetjük 1885-bõl, pontosan 2 évvel a Krakatau 1883-as hatalmas (saját szigetét megsemmisítõ és óriási cunamit produkáló) kitörését követõen észlelte. A kitörés során rendkívül nagy mennyiségû vulkáni anyag került a légkör magasabb rétegeibe és a feltételezések szerint ez indította el az NLC-k kialakulását; a világító felhõket ezt követõen egyre többször és többször figyelhették meg. Van olyan tanulmány is, ami szerint azonban egyáltalán nem játszott szerepet a kitörés a felhõk létrejöttében . Garsden és Schroder (1989) kétségbe vonja, hogy nem lehettek NLC-k az 1885-ös megfigyelések elõtt, s azt valószínûsítik, hogy a kitörés jelentõsége mindössze annyiban állt, hogy az emberek figyelmét a nyári szürkületi égbolt pontos megfigyelése felé irányította. Az elmélet minden bizonnyal sok igazságot tartalmaz, de nehéz elképzelni, hogy a kitörés elõtt senki se figyelte volna az alkonyi, hajnali égboltot. < An 1888 lithograph of the 1883 eruption of Krakatoa from Wikipedia |
 |
Úgy tûnik, hogy legalább egy feltételezhetõ NLC észlelés lehet, ami kb. 35 évvel elõzte meg a Krakatau kitörését. Dr Christopher John Butler csillagász kutató az északír Armagh Obszervatóriumból szenvedélyes gyûjtõje a történelmi idõk során az obszervatórium naplójába került idõjárási és légköroptikai megfigyeléseinek, amelyeket Thomas Romney Robinson, az intézet harmadik igazgatója jegyzett le. Robinson 1849-52 közt izgalmas megfigyelések sorozatát rögzítette, s elképzelhetõ, hogy két, 1850. májusi feljegyzés is NLC-rõl tanúskodik. Május 1-jén így ír: ''furcsa fénylõ felhõ látható északnyugaton, nem sarki fény'. Ez eléggé úgy hangzik, mintha NLC lett volna, habár a korai dátum alapján az NLC szezonon kívülre esõ idõpontban született, ám nem zárhatjuk ki, hogy Armagh szélességén már ekkor kialakulhatott NLC (Érdemes elolvasni ezt az írást a témában.) Az NLC-k egy korai megifgyelõje Robert Leslie, úgy írja le ezeket a felhõket, mint '' furcsa, kicsiny felhõformák, melyek néha igen szabályosak, mint a tengerparti homok hullámai, vagy mint a halak, õshüllõk megkövült csontja, amiket magában foglal az anyakõzet'' (Ken Kennedy 2006). Minden bizonnyal ez a nagyon szemléletes leírás szolgált a ma használt "halcsont" NLC szerkezeti forma elnevezésének alapjául. |
Az NLC-k vizuális megfigyelése meglehetõsen könnyûnek ígérkezõ feladat, de néhány kulcsfontosságú dolgot meg kell hozzá jegyezni, hogy a megfigyelés az adatbázisok számára is értékes legyen. A vizuális észlelés során fel kell jegyezni a következõket: a jelenség legmagasabb függõleges kiterjedése, az azimutális ("vízszintes") kiterjedése, a fényessége, valamint a megfigyelés alatt látott formavilág. A következõket tartalmaznia kell megfigyelési adatoknak:
 |
Pontosan mérd ki a felhõ azimutális kiterjedését fokokban. Észak = 000 fok Kelet = 90 fok Dél = 180 fok Nyugat = 270 fok. A 2 magnitúdó fényességû 'Sarkcsillag' jelzi az Észak irányát a horizontod feletti égrészen. Példa: NLC-t látsz, ami Nyugat iránytól terjed Észak felé, azon 10 fokkal túlnyúlva, akkor az azimut adatod így néz majd ki: 270 foktól 010 fokig. Az is segíthet, ha kézzel kiméred a teljes kiterjedését. Nyújtsd elõre egyenesen a karodat, nyisd szét az ujjaidat és így mérj, ezzel a rendkívül egyszerû technikával: |
1) A kisujjad és a hüvelykujjad közti távolság kb = 20 fok (40 telihold átmérõ)
2) A kisujjad és a mutatóujjad közti távolság kb = 15 fok (30 telihold átmérõ)
3) Ökölbe szorított kezed kb. = 10 fok (20 telihold átmérõ)
4) Három ujjhegyed kb = 5 fok (10 telihold átmérõ)
5) A hüvelykujjad kb = 2 fok (4 telihold átmérõ)
6) A kisujjad hegye kb = 1 fok (2 telihold átmérõ)
A magassági kiterjedést a kezeddel tudod kimérni, ha tiszta a horizont, akkor azt is mérd ki, hogy a felhõ alja mennyivel emelkedett a horizont fölé. Legtöbbször azonban ez megoldhatatlan, mivel a felhõ egybemosódik a láthatár homályával vagy távoli felhõvel.
Egy adott NLC fényességét a szokványos 5 fokú skálán tudjuk értékelni, ezt lentebb részletezem. Az új, tapasztalatlan észlelõk számára ez elsõre bonyolult feladatnak tûnhet, de a látott NLC-ken gyakorolva egyre könnyebben tudják majd megmondani, hányas volt a skálán. A saját képeimbõl válogattam össze azokat a példákat, amelyek segítségével bemutatom, milyenek is az adott fényességû NLC-k. Azt is meg kell jegyezzem azonban, ez a fényességi érték a valós NLC észleléskor látottakban ehhez képest eltolódhat, nem szigorúan vett értékekrõl van szó, hanem becsült fényességû példákról. A gyakorlás mindenképpen növeli a pontosabb becslés esélyét. A becslésünket finomíthatjuk úgy, hogy pl. nem egyszerûen 3-as, hanem 3,5-es értéket becslünk az adott látvány alapján.
 |
Igen halvány NLC látszik csak, ami egy hajszállal fényesebb csak az égbolt háttérfényességénél, leginkább egy sejtelmesen fénylõ füsthöz, ködösséghez hasonlít. A leghalványabb az 1-es fényerejû NLC-k esetében elfordított látással* érzékelhetõ csak, a gyakorlatlan megfigyelõk nem is veszik észre. Ha bizonytalan vagy, használj binokulárt, s gyõzõdj meg róla, hogy a Nap valóban 6-16 fokkal van a horizont alatt (planetáriumprogrammal ezt bármikor ellenõrizheted), illetve az észlelésedet megerõsíthetik más megfigyelõk.
* Elfordított látásnak hívjuk azt a halvábny objektumok megfigyelésére használt csilllagászati megfigyelõtechnikát, amelynek során a szemünk éjjeli látásérzékenységének gyengeségével szemben a biológiai felépítését használjuk ki az észlelés során. E biológiai háttérbe nem megyek bele, a dolog lényege egy begyakorolható módszer: a célobjektumot ne a látómezõnk közepére (ahova MOST is nézel, mikor ezeket a betûket olvasod), hanem attól az orr irányába kb. 12 (6-20, egyénenként változik) fokkal irányozzuk be. Vagyis tekintetünkkel nézzünk elõre, de a figyelmünket irányítsuk kb. 12 fokkal az orr felé a látómezõ közepétõl. Spontán is könnyen felfedezhetõ az elfordított látás hatása, az éjszakai égen nézelõdés során hirtelen be-bevillanó halvány objektumok megpillantásával, amikre, ha _rá_nézünk, nem látunk semmit. Kis gyakorlással elsajátítható módszer, érdemes megtanulni!
 |
Tisztán látható a szürkületi égbolton, de viszonylag alacsony fényességgel. A 2-es fényerejû NLC a látványosabb szerkezeti formák kialakulása elõtt sejtelmes kékes fénylésként mutatkozhat meg.
 |
Ez a fényesség már igazán könnyen látható jelenséget takar, ami kontrasztosan elválik az égi háttértõl, nem lehet nem észrevenni.
 |
Fényes NLC, tekintetet vonzó, nagyon könnyû észrevenni egy gyakorlatlan, alkalmi észlelõnek is. A 4-es fényesség szinte mindig igen látványos jelenségként tûnik fel, szinte árnyékot vet a tereptárgyakon, elõfordult már, hogy sarki fénynek nézték.
 |
Rendkívül fényes, és a felhõk felé nézõ épületeket, tárgyakat meg is tudja világítani. Az 5-ös fényerejû NLC néha még a Capellához hasonló fényesebb csillagoknál is jóval erõsebb, a Jupiterhez, Vénuszhoz hasonlítható fényességû. Ehhez nem lesz szükség rá, hogy a sötéthez szoktasd a szemed, s igen sokan észreveszik maguktól. Az 5-ös fényerejû NLC hatására az elõterében lévõ sekély köd kékesen fényleni kezd, tükrözõdhet a troposzférikus felhõkrõl, a mezõket pedig kísérteties fényben fürdeti. A múltban az észlelõk újságot is tudtak olvasni az NLC fényénél, az 5-ös fényerõ az NLC-k csúcsa, soha el nem feledhetõ élményt nyújt.
Minden NLC megjelenés különféle szerkezeti formákból áll össze, ezeket négy fõ csoportba lehet sorolni: Fátyol (I-es típus), Sávok (II-es típus), Hullámok (III-as típus), Örvények (IV-es típus). Ezek további alosztályokra oszthatóak. Alkalmasint az NLC olyan szerkezeti vonásokat is mutat, amiket a fenti négy kategóriába nem lehet besorolni, így további 4 "ismeretlen" típust is megnevezünk, lentebb ezeket is bemutatom a képeken. Egy NLC megjelenés állhat csupán egyféle típusú felhõbõl, de akár mindegyikbõl is tartalmazhat részleteket. Kis gyakorlattal könnyen megtanulható a kategóriák pontos felismerése.
 |
A fátyol típusú NLC megjelenésében nem találhatunk szerkezetet, leginkább egy sejtelmes ködfoltra hasonlít, illetve néha háttérként szolgál a szerkezettel rendelkezõ felhõk mögött. ha csak önmagában látjuk a sötét éjjeli égen, kísértetiesnek tûnik. a 3-5-ös fényességû fátyol felismerése könnyû, de az 1-2 fényességõt tapasztalatlanabb észlelõként összetéveszthetjük a nyári alkonyi horizont derengésével. Figyelembe kell venni a holdfényt is, és az esetleg jelen lévõ fátyolfelhõzetet is. Vajon észrevesszük a különbséget?
Sávok vaqgy vonalak, amik lehetnek párhuzamosak is, vagy keresztezhetik egymást kis szögben. Két további altípusra osztandóak.
 |
Elmosott, lágy szélû sávok, hasonlóképp egy üstökös kómájához, esetükben is nehéz lenne megmondani, konkrétan hol van a szegélyük és hol kezdõdik az égi háttér,mert abba fokozatosan mosódnak bele. .
 |
Éles, jól meghatározható szegélyû sávok, ezek egyenként vagy csoportokban is elõfordulhatnak. A IIb típusú sávok nagyon látványosak lehetnek, leginkább akkor, ha egy sáv árnyéka egy mögötte lévõ, másik NLC formára vetül, s ettõl az egész jelenségnek 3D hatása lesz.
 |
A hullámok az NLC legjellemzõbb formavilágát jelentik, hívják a hullám mellett halcsontnak is e formát. Pont úgy festenek, mint a tengerparti homok fodrozódó felülete apálykor - lásd Robert Leslie fentebb említett leírását - s gyakran együtt láthatóak a IIa és IIb típusú sávokkal. A hullámok is két altípusra oszthatóak, IIIa és IIIb elnevezéssel, alább részletezem ezeket. A fenti fotó a Derry megyei Benone Fövenyen készült, amikor egy forró nap végén a 2012-es NLC szezon elsõ jelenségeit vártuk. A homokban pontosan olyan hullámzó minta látható, mint az NLC-k esetében, így remek összehasonlításul szolgál.
 |
A IIIa hullámok rövid, egyenletes és keskeny vonalakból állnak. A fotó a 2009-es év rendkívül jó jelenségeinek idején készült, s kiváló példája a típusnak. Ezeket a formákat fogod leggyakrabban látni az NLC észleléseid során.
 |
Az elõzõhöz nagyon hasonló, ám a hullámok ez esetben a víz hömpölygéséhez, illetve undulatus típusú troposzférikus felhõk szerkezetéhez hasonló rendszerben fordulnak elõ, nagyobb léptékûek a IIIa-nál, a hullámzás nagyon változatos lehet. A fenti kép is a 2009-es évadban készült, egy alkonyat utáni jelenség idején, amikor az egész égboltot beborította az NLC, remek IIIb típusú mintázattal.
Az örvények csavart vagy hurkot formázó mintázatból állnak, az örvény sugara alapján 3 további altípusra bonthatóak.
 |
A IVa típus esetében a szerkezet részei maximum a telihold méretéhez (0,5 fok) mérhetõek, illetve ennél kisebbek, de ne feledjük, hogy ezek a felhõk rendkívül magasan, 80km felett helyezkednek el, így a valóságban még egy ilyen aprónak látszó elem is hatalmas méretû. Ez a kép 2011-ben készült, a formák késõ éjjel az Atlanti-óceán partján, Antrim megyében, Skócia irányába nézve látszottak. T
 |
Az egyszerû görbék 3-5 fokos (6-10 telihold méretû) sugarúak. A kép a 2009-es év egyik elsõ komplex jelenségét örökítette meg, a Capella csillaga alatti részen jól látható IVb típusú örvényekkel.
 |
A nagy léptékû örvények sugara legalább 10 fokos, vagy ennél nagyobb (20 teliholdnyi méretû, vagy ennél nagyobb). Személyes kedvencem ez a típus, drámai megjelenése okán; ha alaposan megfigyeled, láthatod, amint ezek a nagy örvények lassan elmozdulnak a háttér csillagaihoz képest, igen nagy élmény nézni õket! Az örvények legtöbbször a komplex jelenség részeként láthatóak, együtt fordulnak elõ hullámok, sávok rendszerével, más szerkezeti elemekkel, amik együttesen igen kísérteties formavilágot alkothatnak, néha csontváz-szerûek, vagy rendkívül idegenszerûen hatnak. Több alkalommal megfigyeltem, amint világító gerincoszlop, különös hüllõszerûség, vagy szaladó, humanoid alakú lény alakult ki a felvonuló felhõformákban.
A komplex szerkezetek négy fõ kategóriába oszthatóak .
 |
AZ NLC gyakran nem sorolható be az I-IV típusok egyikébe sem. Ez az úgynevezett "ismeretlen" típus, de feltétlenül meg kell jegyezni, hogy a valóban ismeretlen forma ténylegesen igen csekély számú. Az O típus leginkább a sávok, hullámok, örvények, csomók és hálók egységes kombinációjaként jelenik meg. A fenti kép 2009. június 18/19 éjjelén készült s az általam eddig látott leglátványosabb formavilágú NLC-t ábrázolja. A jelenség az elmúlt 100 év legalacsonyabb foltszámú naptevékenységi minimumakor készült, a vizuális megfigyeléseim alapján ez volt a leginkább "ismeretlen" szerkezeti elemekbõl álló jelenség. Ezek némelyiként bejelöltem a képen, ahol láthatóan ötvözõdnek a jól ismert formák is. Az írásom nyitóképe is ekkor készült. .
 |
A fénylõ csomók jelenléte, vagy egyik szerkezeti elem erõsen hangsúlyos volta az NLC-t általánosságban az S típusba sorolja. A fenti remek példa fotója 2006-ban készült, ez az év volt az elsõ igazi számomra a komplex jelenségek megfigyelésében. Ekkor még nem voltak a környékünkön az utcai lámpán felszerelve, így a jelenséget ténylegesen a házunktól fényképezhettem, régi bridge fényképezõgépemmel, a jó öreg, megbízható Fujifilm S5600-zal, ez talán arra is bizonyíték, hogy nem kell különösebben bonyolult kamera a jelenség megörökítéséhez. Valójában a 2005-ös szezonban még automata kis kompakt géppel is fotóztam NLC-t, egyszerûen éjjeli módra állítva a kamerát. Ugyanezt meg lehet tenni a mai mobiltelefonokba épített kamerákkal is, leginkább persze a fényesebb jelenségek esetében. Ha ilyennel rendelkezel csak, próbálkozz bátran!
 |
Egy felhõs estén, még 2007-ben vagy 2008-ban épp DVD-t néztem otthon, SMS-t kaptam a rendkívül termékeny NLC megfigyelõtõl, John C. McConnell-tõl, miszerint fényes NLC látszik. Felkaptam a felszerelésemet és kirohantam az út széléhez, ahol ez a gyönyörû hajnal elõtti látvány fogadott. A látvány akkor két, jobbról balra az égbolton átvágtató paripára emlékeztetett, talán látod is a lábakat alul, s mögöttük a lobogó farkukat. Most, utólag szemlélve a fotót, inkább valami hüllõnek tûnik, mintha egy velociraptor farokcsigolyái is látszanának. A bekeretezett részen jól megmutatkoznak egy hosszú sávot keresztezõ hullámok. Ne feledd, hogy a hullám és a halcsont ugyanazt a formát jelenti, ne keverjen meg, hogy felváltva használhatóak.
V típus (Háló) |
Hálószerû szerkezet, sakktábla mintázatára emlékeztet. Legvalószínûbb, hogy ez a szerkezet kettõ, vagy több egymás mögötti NLC réteg együttes látványából jön létre, s hozza létre a halászhálóhoz hasonló formavilágot. Szerintem a V típus a leglátványosabb NLC formák egyike, a háló rései lehetnek oválisak, szögletesek vagy néha rombusz alakúak, mindezek szervezõdött rendben állnak. A fenti példát egyik egész éjjel tartó NLC során fotóztam 2006-ban. A hûlószerû szerkezet leginkább akkor mutatkozik meg, ha az NLC alacsony függõleges magasságban látszik, ilyenkor ugyanis e felhõkre gyakorlaltilag oldalsó nézõpontból láthatunk rá, így nagyobb az esély, hogy egymás mögé kerüljenek a különálló NLC felhõk s kialakulhatnak az egymást keresztezõ szerkezetek. Amikor nagy magasságokba nyúlik a világító felhõ, sokkal valószínûbb, hogy csak egy réteget látunk, s így a kevésbé összetett mintázat jelenik meg.
 |
A latin "lacunosus" azt jelenti, lyukakkal teli, lyukacsos, ezek a lyukak vagy gödröcskék ismertek a középmagas és magas szintû idõjárási felhõkbõl is, mint pl. a Cirrus, Cirrocumulus és Altocumulus felhõk esetében. Az éjszakai világító felhõk esetében viszont sokkal látványosabbnak mutatkoznak. Egészen közönséges, de annál látványosabb szerkezeti elemek a lyukacskák, elõfordulásuk sokféle mérettartományban lehetséges az egészen apró, finom lyukaktól az elnyúlt gödröcskéken át egészen az éles határvonalú buborék-szerû nagy ürességekig, vagy a kifinomult méhsejt jellegû szerkezetig. Ezek a lyukak sokszor drámai megjelenésûek, csoportokba rendezõdnek, néha úgy néznek ki, mint a Hold kráterei, amiknek az aljzata árnyékban van. A fenri kép 2011-ben készült, igen szép jelenség volt, de talán nem a legjobb példa a lyukak szempontjából, de ennek ellenére jól megfigyelhetõ az a része a felhõnek, ahol ezek a lyukak uralják a látványt, a felvételek készítése során a hullám mintázat elmozdulásával a lyukak elnyúltabbá váltak.
A fentiek tartalmazzák az NLC formavilág jelenleg használatos osztályozását, de minden bizonnyal finomodni fog az osztályozás az évek során még. Köszönöm, hogy belemélyedtél a témába, s remélem, sikerült a leírásom segítségével átlátnod az osztályozás lényegi elemeit. A felismerésükhöz érdemes gyakoroloni például az interneten található számtalan fotó segítségével, vagy akár az én képtáramban látható fotókon. Addig gyakorolj, amíg elsõ ránézésre meg tudod állapítani egy NLC-rõl a benne megjelent formákat. Ez esetben már a saját észleléseid során automatikusan fogod õket felismerni, egyre s gyarapítod a tapasztalataidat velük.
Igen ritkán adódik lehetõség a sarki fény és az NLC együttes megjelenésére, de érdemes megemlíteni a lehetõséget. Ilyenkor mind a sarki fény színét, kiterjedését, mind az NLC megjelenését pontosan le kell jegyezni, a két jelenség egymáshoz viszonyított helyzetét, vagy egyszerûen csak le kell fotózni õket.
Mind minden csillagászati megfigyelésnél, itt is lényeges az égbolt állapota. A megfigyeléskor jelen lévõ holdfény, az átlátszóság, a légköri homály, a párásság, az esetleges köd vagy a troposzférikus felhõk megléte mind lényeges elem. .
Ha nincs fényképezõgéped, vagy nincs nálad az NLC megpillantásakor, akkor végy elõ papírt, íróeszközt, s készíts vázlatot a látott jelenségrõl 15 percenként. Jegyezd fel a látott formákat, a fényességet, a felhõ magassági és azimutális kiterjedését, a színét, a mozgását. Egy órás idõtartam alatt az így készült 4 vázlat alapján már látható lesz az NLC fejlõdése, változása, eltûnése is. A jegyzeteknél mindig világidõben (UT) mért idõpontot írj fel (Magyarország nyáron UT+2 órában van, vagyis csak vonj le 2 órát a karórádon látottból - lgym), így a jelenség az adatbázisokba egységesen kerülhet be.
A magasabb szélességeken az NLC az éjszaka során bármikor megjelenhet, napnyugta után, az éjszaka közepén vagy hajnal elõtt egyaránt, így légy résen! (Magyarországon az éjszaka közepén nem lehet NLC, mert a mi szélességünkön ekkor túl alacsonyan van a Nap - lgym) Rendszeresen nézz rá az északi égrészre, éjszakánként több alkalommal is, ha el akarod csípni az NLC-ket. Az átlagos idõjárási helyzetet beleszámolva egy észlelõ egy szezon idején 12 vagy több alkalommal is láthat NLC-t, de természetesen ez nagyban függ attól, hogy hány derült éjszaka adódik a szezonban egy adott helyszínen. Fontos megjegyezni, hogy ne hagyd abba a megfigyelést, ha az alkonyat utáni NLC elhalványul és eltûnik, a túl korán abbahagyott megfigyelés esetén nem fogod látni a hajnal elõtt visszatérõ látványt. Fõleg július vége, augusztus eleje felé a Nap már 16 foknál mélyebbre jut a horizont alatt, s egy idõszak lesz, amikor nem tudja bevilágítani az NLC-k magasságát jelentõ légköri régiót. Ettõl még a legtöbb esetben hajnal elõtt ismét megjelenik a világító felhõ, s csak a szíved fájna, ha kiderülne, hogy egy lélegzetelállító jelenséget hagytál ki! Jó esélye van annak, hogy az esti órák során látott fényes NLC hajnal elõtt ismét láthatóvá válik, ezt mindig tartsd szem elõtt a megfigyeléseid során.
A magas szintûcirrusz felhõk könnyen NLC-nek nézhetõek, fõleg a napnyugtához közeli idõben, ha a lenyugodott Nap még kissé megvilágítja a magasban elnyúló felhõsávokat, néha aranyló, vagy vöröses fénnyel. Azonban, ha tovább figyelsz, ezek a cirruszok elárulják magukat, amint a nap mélyebbre jut, õk is elsötétülnek a még kissé világos égi háttérhez képest. Az NLC a Nap horizont alatti helye felett jelenik meg, de nem szokatlan, hogy a napnyugta helyétõl akár sokkal keletebbre vagy nyugatabbra is láthassuk õket.
Egy 7x50-es vagy 10x50-es binokulár segítségével érdemes pásztázni az alkonyat utáni szürkületben a horizontot. Ezzel a módszerrel sokkal hamarabb észrevehetõ a halványabb NLC, mint szabad szemmel. A nagyítás alapján is könnyû megkülönböztetni az NLC-t a troposzférikus felhõktõl, mivel az idõjárási felhõk széle elmosott, nincs erõs kontrasztjuk az ég háttérfényességével szemben. Az igazi NLC összetéveszthetetlen.
Amikor nagy kiterjedésû NLC van az égboltodon, könnyen észreveheted, hogy az NLC is mozog. Egyszerûbben megláthatod ezt, ha egy fényes csillagot, például a Capella-t figyeled az északi égbolt alján, s ehhez képest tûnik fel a világító felhõ elmozdulása. Az NLC kétféle módon mozoghat... .
1) Ha észak felé fordulva alaposan figyelemmel kíséred a jelenséget, láthatod, hogy mindig keleti irányba mozdul el kissé a felhõ, ez a Föld forgása miatt van így. Az NLC kb. 700 km/h sebességgel mozog, ami kb. egy repülõgép sebességének felel meg! !
2) Az NLC akár emelkedhet, akár süllyedhet a horizonthoz képest. Ennek az az oka, hogy a Nap a horizont alatt süllyed vagy emelkedik, így alkonyat után egyre magasabb lesz az NLC, hajnal elõtt pedig lecsökken a magassága.
Amennyiben 5-10 percenként készítesz egy fotót a jelenségrõl, könnyen láthatóvá válik ez a mozgás. Ha egy 5-ös fényerejû sávos vagy hullámos megjelenésû NLC-t van szerencséd megfigyelni, akkor könnyen elõfordulhat, hogy a Capella fényét egyszerûen egy változócsillagéhoz hasonlóan hol elhalványítják, hol láthatóvá teszik. A Vénusznál nagyobb fényerejû (-5 magnitúdós) NLC esetén egyszerûen eltûnnek a felhõ régiójában a csillagok. .
Az NLC legszembetûnõbb vizuális tulajdonsága a színvilága, ami a Nap horizont alatti helyzetétõl függ s a légkörünk hatására jön létre. A horizonton, ahol az NLC alsó része gyakran beleolvad a háttér homályába, fantasztikus színeket láthatsz: vörös, narancs, sárga, zöld, arany fényléssel. Az NLC-n magasabbra tekintve fehéres, ezüstös fényben ragyog a felhõ, a jelenség legfelsõ részén pedig elektromos kék, vagy enyhén lilás árnyalatot találsz. Az általánosságban kéknek látott jelenség színéért az ózonrétegen átjutó fény ózon általi elnyelési sávja okozza, ami miatt a sárgák kiszûrõdnek a spektrumból (Gadsen and Parviainen. 1995). A felsorolt színek együttes megjelenése fantasztikus égi fetménnyé teszik az NLC-t a csillagokkal pettyezett égi vásznon. Ezek fényképezésénél ügyelni kell arra, hogy ne exponáljuk túl a jelenséget, mert akkor fehérré lesznek a színes részek, viszont egy kissé alulexponálva gyönyörûen látszanak majd a ragyogó árnyalatok a képen is, és ugye a lehetõ leginkább valósághû felvételt szeretnénk készíteni a jelenségrõl.
Azzal, ha polárszûrõt használunk akár a vizuális, akár a fotós megfigyeléshez, igen jó eredményt kapunk. A polárszûrõ kiszûri a fénysugár bizonyos részét, a látható maradékot pedig hangsúlyossá, kontrasztossá, élénkebb színûvé teszi. Kétféle polárszûrõ létezik: lineáris és cirkuláris, én az utóbbit javaslom, ez alkalmas az autofókuszos fényképek készítéséhez, a lineárist csak manuális fókusszal lehet használni. Ezeket a szûrõket a fotós szaküzletekben beszerezheted, ügyelj rá, hogy az objektíved szûrõmenetének megfelelõ méretet vegyél. .
Az NLC kiváló fotótéma, a képeket pedig nem csak saját örömünkre, hanem a kutatók munkáját segítendõ is érdemes elkészíteni. Lefotózni könnyû az NLC-t, ám igazán remek képet picit bonyolultabb készíteni róla. A legfényesebb NLC-krõl bármilyen digitális kamerával könnyen készülhet jó felvétel. A kompakt kamerákat éjjeli üzemmódba állítva (1-3 másodperces felvételt tud általában készíteni így) tegyük fotóállványra, tedd az érzékenységet (ISO) legnagyobb értékre, s állítsd a fókuszt végtelenre 'tájkép' látószöggel. Késleltetett expozícióval (2-10 másodperc) tudsz bemozdulástól mentes képet csinálni. 4-es és 5-ös fényerejû NLC-ket igen könnyû így megörökíteni, de a halványabbak esetében már több dolgod akad. Érdemes ilyenkor a gépen megemelni az élességet, ha lehet, a fényerõt is, ezzel javíthatod a gép által rögzíthetõ jelenség láthatóságát a fotón. Ha nincs állványod, használd ki a környezet adta lehetõségeket, lény találékony: ablakpárkány, autó teteje, kerítésoszlop - bármi megteszi, ahol stabilan állhat a kamera.
A drágább 'bridge fényképezõgépektõl' a csúcsminõségû DSLR kamerákig más módon kell eljárnod. Az ISO-t 400-1600 közti értékre állítsd, a záridõt 2-15 másodpercre, a rekeszt nyisd nagyra, s persze itt is kötelezõ az állvány, a távkioldó, ennek híján a késleltetett expozíció használata. Ha jó nagy (5-10x) optikai zoom van a kamerádon, vagy van teleobjektíved, remek felvételeket készíthetsz! A célterületre zoom-olva állítsd az élességet (akár még elõzõleg) pl. a fényes Capella-ra, vagy az Arcturusra, esetleg jelen lévõ fényesebb bolygóra, s eztán fotózz. Arra ügyelj, hogy az NLC mozog, ha lassan is, de hosszabb záridõnél már elmozdulhat annyit, hogy elmosódik emiatt a képen, így a jobb eredményért érdemes a lehetõ legrövidebbre venni a záridõt. Ezek a beállítási javaslatok természetesen csak ajánlások, az adott helyzettõl, a kamerádtól függõen ezek alkalomról alkalomra változhatnak. Az általános cél az, hogy túlexponálástól mentesen örökítsük meg az NLC-t és az égi hátteret, ezt legkönnyebben a rekeszeléssel érheted el, próbálkozz és hamar megtalálod az alkalomnak megfelelõ beállításokat. A rekesz szûkebbre vételével (nagyobb értékre, pl. F/4,5 - F/6,3) élesebb, kontrasztosabb, nagyobb mélységélességû képet kaphatsz, s a színek is telítettebb árnyalatként jelennek meg a fotódon. Én személy szerint szeretem a fehéregyensúlyt automatára állítva használni, de nincs akadálya annak, hogy másképp állítsd be, akár nappali, akár volfram módba, de ha RAW-ban fotózol, ezt utólag is tudod majd állítani. (Ha városi fények közt vagy kénytelen fotózni, akkor a volfram a személyes javaslatom, ezzel a kivilágított utcák miatt vörösbe tolódó színeket sokkal valósághûbben látja a gép, mint automatán. Ha Kelvinre lehet állítani a fehéregyensúlyodat, akkor kísérletezd ki egy estén, hogy hány K az, amivel az általánosan használt észlelõhelyeden ideálisak leszenk az égi színek, a valóságot hûen tükrözõk! - lgym)
Mindössze a fentieket kell figyelembe venned a fotózáskor, hogy látványos képeket kapj eredményül. Ha a tudományos kutatások számára is értékes képeket szeretnél rögzíteni, akkor kissé másképp lesz szükséges elkészítened a felvételeket. Mindig készíts egy képet egész órával kezdve 15 percenként, pl. 22:00, 22:15, 22:30, 22:45, stb Ennek igen egyszerû célja van: ha több észlelõ készít ugyanarról a jelenségrõl azonos idõben, de eltérõ helyszíneken képeket, akkor a felvételek elemzésekor például ki lehet háromszögelni az NLC légköri magasságát.
Az NLC észlelésekor és fotózásakor fontos, hogy milyen elõteret választunk. Alapvetõen fontos, hogy alacsony, takarásmentes horizontod legyen az ÉNY-É-ÉK-i égrészeden, mivel sok esetben az NLC egészen alacsonyan látszik a horizont felett, s ha takart ez az égrész, akkor semmit se látsz majd ezekbõl. Ajánlott a fényszennyezéstõl mentes égbolt, sötét helyszín, bár a fényesebb NLC-ket városi égbolton is remekül lehet látni. Ha lehetõséged van rá, keress olyan helyszínt, ahol néhány fa, vagy kisebb épület van, ezek egyrészt megnövelik a térérzékelést, méretarányul szolgálnak a jelenséghez, másrésztszebbé teszik a kompozíciódat is. Ha még izgalmasabb fotókat akarsz, akkor igyekezz belekombinálni egyéb csillagászati vagy meteorológiai jelenségeket, például iridium flerek, meteorok, sarki fények, villámló zivatarcellák, fényes üstökösök, holdszivárvány, ködív vagy fényesebb mélyég-objektumok, mint pl. az M45, az M31 vagy az M34. Ha vékonyka holdsarló is van az égen, akkor érdemes a megvilágítatlan részén látszó földfénnyel együtt ezt is belekoponálni a képbe. Ezeknek a kombinációknak csak a fantáziád szab határt!
Néhány megfigyelõ webkamerával vagy videókamerával rögzíti a jelenséget, az eszközt kiépített helyen pl. háztetõn elhelyezve az automatán rögzíti az éjszaka eseményeit, míg az észlelõ az igazak álmát alussza. Ilyenkor a következõ napon csak át kell böngészni a felvételeket az esetleges jelenségért s kiválasztani a megfelelõ képeket a felvételbõl, ahol látható az NLC. Ilyen esetekben lehet animációt is készíteni a sorozatfelvételekbõl. Az 5-ös fényerejû NLC egy átlag videókamera számára sem kihívás, de én például már a mobiltelefonommal is vettem fel videót az NLC-rõl, meglepõen jó eredménnyel!.
Mindenkinek erõsen ajánlom, hogy jelentse a vizuális észleléseit a nemzetközi NLC észlelõ adatbázis számára, amit Tom Mc Ewan mûködtet. Érdeklõdõ észlelõk számára javasolom, hogy regisztráljon a szintén nemzetközi (angol nyelvû) NLC Fórumon, ahol az aktuális jelenségek mellett általános NLC-vel kapcsolatos kérdésekrõl, történelmi múltunk jelenségeirõl, s ezekkel összefüggõ hírekrõl is beszélgethet más észlelõkkel, segítséget kaphat, vagy választ a felmerülõ kérdéseire. Ez a speciális fórum 2007-ben indult, s igen nagy népszerûségnek örvend az észlelõtársadalom körében. Az észleléseidet, képeidet elküldheted a Brit Csillagászati Egyesület NLC és sarki fény részlege vezetõjének, Ken Kennedynek is a következõ emailcímre: ken.kennedy42@btinternet.com, Eredményes és iuzgalmas NLC szezont kívánok!
Rejtélyes, gyönyörû, színes, lenyûgözõ, megjósolhatatlan és fotogén jelenség az NLC, ha megismered, s az enyhe nyári éjszakákon az életed részévé fog válni. Mit hoz vajon a következõ NLC szezon?
Martin McKenna