Szoljon podcast

2024.03.24. 19:55

Az Ördög üstököse száguld a Föld felé, Szolnokról is lehet majd látni távcsővel

Alakja és gyakori gázkitörései miatt az Ördög üstököse nevet kapta az az égi vándor, mely márciusban került annyira a Föld közelébe, hogy ha szabad szemmel nem is, de távcsővel már lehet majd látni. Szolnokon jó idő esetén péntekenként a 24 emeletes toronyházból is lehetőség nyílik az üstökös megfigyelésére. Ami azért ajánlatos, mert legközelebb csak 71 év múlva lesz rá lehetőség...

Molnár-Révész Erika

Csak a magja körülbelül 30 kilométer átmérőjű, vagyis, akkora mint a Mount Everest háromszor, és már nem először jár a közelünkben az Ördög üstökösének nevezett égi vándor.

Ujlaki Csaba, csillagászat
Derült idő esetén innen, a 24 emeletes toronyházból is meg lehet majd figyelni távcsővel péntekenként különleges égi vándort – mondta Ujlaki Csaba szolnoki csillagász
Archív fotó: Kiss János

– Nem véletlenül kapta ezt a nevet, ugyanis ez egy különleges üstökös. Már a régmúlt feljegyzéseiből is az derül ki, de újabban is tapasztalják, hogy sok kitörést produkál, vagyis gyakran felfénylik – részletezte Ujlaki Csaba.

Szarvszerű, íves gázfelhők törnek elő a magjából

– Ráadásul szarvszerű, íves gázfelhők törnek elő a magjából, és ez mindenképpen egyfajta ördögi alakot kölcsönöz ennek az égistenek. Ezért nevezték el az Ördög üstökösének – magyarázta a különleges égi jelenségről a csillagász. 

Mint azt a TIT Uránia Bemutató Csillagvizsgáló vezetője elmondta, a különleges égitest hivatalos neve nem ilyen izgalmas, hiszen 12P/Pons-Brooks –nak hívják. Nevét arról a két csillagászról kapta, akik közül előbbi 1812-ben, utóbbi újabb érkezésekor, 1883-ban észlelte.

Időről időre visszatér: ekkor érkezik legközelebb

– Kiderült, hogy visszatérő üstökösről van szó, körülbelül 71 évente jelenik meg. Ez a periódus egyébként nagyon hasonló a híres- nevezetes Halley-üstököséhez, ami szintén 71 évente tér vissza, ráadásul mindkettő a Neptunusz bolygón túli térségben fordul meg – tette hozzá a szakember. Mint elmondta, az égi vándort harmadjára 1953-54-ben dokumentálták a Föld közelében, majd azóta idén lehet látni, márciusban. 

Már kisebb távcsővel is ki lehet szúrni az égen

– Ez az üstökös szabad szemmel nem látható, de kisebb távcsővel igen. Zöldes színű a feje, kékes a csóvája. Napnyugta után lehet keresni a horizonton, most még az Androméda és a Halak csillagkép határán, később, néhány hét múlva a Kos csillagképben lesz. Március 30-án nem messze látható majd a Kos csillagkép legfényesebb csillagától, a horizonthoz közel nem sokkal napnyugta után lehet keresni. A szolnokiak is láthatják egy kisebb távcsővel, de csak magaslati helyről – mondta a csillagász. Hozzátette, erre lehetőség van derült idő esetén péntek esténként a 24 emeletes toronyházból, a TIT Uránia Bemutató Csillagvizsgáló Szolnok - Kopernikusz-kör szervezésében.

Napfogyatkozás mellett is látható lesz, igaz, mi csak interneten követhetjük

Mint azt Ujlaki Csaba csillagász elmondta, április 8-án lesz teljes napfogyatkozás lesz, ami hosszában halad majd át az észak-amerikai kontinensen. Magyarországról ez nem látható majd, viszont élőben közvetítik.

– Amiért ezt kihangsúlyozom, az az, hogy az Ördög üstököse a fogyatkozó, elsötétülő Nap mellett látszik majd, bár valójában 116 millió kilométerre halad majd attól. Ez egy igazán különleges, látványos égi jelenség lesz, ezért édemes nyomon követni az interneten–  hangsúlyozta a szakember.

A podcast megtalálható a Szoljon.hu Youtube- és Spotify-csatornáján is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában