Request edit access
SMSZ Technikai Program 2023 záró edzés és formációs sí és snowboard bemutató
Kedves Síoktatók, Síelők!

Az idei szezon végéhez közeledünk. Az SMSZ Technikai Program 2023 edzései a szezon minden hétfőjén komoly létszámmal, és meglepően jó körülmények között zajlottak mindvégig, többnyire a Síparkban.

Az eredeti terveinket úgy tűnik nem tudjuk megvalósítani teljesen, mert egy nagyobb méretű Magyar Demo Bajnokság most nem kivitelezhető. Ugyanakkor - természetesen a járványügyi korlátozások fokozott figyelembevételével - az SMSZ Technikai Program 2023 záró edzésére bemutatót szervezünk! Ez egy olyan, nyílt alkalom lesz, amelyen bárki megmutathatja formációs síelés tudását.

Időpont: 2019.03.19.10 óra
Helyszín: Sípark, 1-es pálya

Négy fős csapatok jelentkezését várjuk.
Fiúk-lányok, kicsik-nagyok, fiatalok-érettebbek, könnyűek és nehezebbek, ügyesek és ügyesebbek, síelők és snowboardosok is részt vehetnek. Szeretnénk, ha az idősebbek megmutatnák, hogyan is kell, a fiatalok meg bizonyíthatnák, hogy ők is legalább úgy tudják. Az elképzelés nem profi csapatok bemutatóiról szól, hanem a részvételről és az élményekről, a vidámságról.

Részvételi feltételek:
Minden formációban legyen legalább két síoktató. Ugyanaz az személy több csapatba is beállhat. A kiegyenlített teljesítmény érdekében korlátozzuk a valaha volt demosok (Interski demonstrátor), egy csapaton belüli szereplését, ugyanis csak maximum ketten vehetnek részt egy-egy négy fős csapatban. A koreográfia szabadon választható minden futamban. A jelentkezési létszámtól függően fogjuk a futamok számát megadni. A formációs meneteket az alábbi szempontok szerint értékeljük és díjazzuk:

1. Technika
2. Dinamika
3. Szinkron
4. Térbeliség
5. Nehézség
6. Show-elemek

Külön díj jár a legjobb női, férfi, vegyes, síiskolás formációnak és hogy a vidámságot fokozzuk a vicces öltözetet vagy kiegészítőt is értékeljük.

Bízunk benne, hogy a műanyag tanpályás síiskolák, a havas terepek síiskolái és a független síoktatók mind-mind kihívást találnak az eseményben, és elindul a közösség/csapatszervezés.

A csapattagok csapatnévvel az SMSZ regisztrációs felületén nevezhetnek.

Regisztráció: https://tinyurl.com/3kn5jcc3
Jelentkezési határidő: 2021.03.16.20 óra
A lift 8.30-kor indul, a jegyeket addigra lehetőleg vásároljátok meg, hogy legyen idő a bemelegítésre, gyakorlásra. SMSZ síoktató igazolvánnyal a regisztráció alapján leadott listán szereplők: 4000 Ft-ért, anélkül utószezon áron vásárolhatnak liftjegyet.
Részvételi díj: 8000 Ft/csapat, az összeget kérjük az SMSZ bankszámlájára utalni. Közleménybe csapatnév + regisztrációs díj legyen írva. Befizetési határidő: legkésőbb 2021.03.17-én estig.
Bankszámlaszám: 11701004-20132792

Szeretettel várunk minden jelentkezőt!
A program alatt a járványügyi szabályozások érvényesek és kérjük azok fokozott betartását. A bemutatók alkalmával is szigorú maszkos másfél méter. Se több, se kevesebb!
Az eseményen mindenki a saját felelősségére vesz részt.  Az esetleges balesetekért, károkért sem a szervezők, sem a Sípark nem vállal felelősséget.
Az eseményen video és fotófelvételek készülnek. A programra nevezők a részvétellel hozzájárulnak ahhoz, hogy a felvételeket az SMSZ és a Sípark promóciós célja felhasználhassa.

A szervezők a járványügyi helyzet és a hóviszonyok változása esetére fenntartja a változtatás, esetleges lemondás jogát.

Sporttársi üdvözlettel:
Dr. Egri Katalin SMSZ Elnök
Kovács Tamás SMSZ Szakmai Alelnök
Kőrösi Renáta Sípark Pályamenedzser
Kőrösi Péter Sípark ügyvezető

SMSZ Technikai Program 2023
Hungarian Interski Demoteam
SMSZ Facebook
SMSZ Youtube
SMSZ Instagram



Sign in to Google to save your progress. Learn more
Csapat neve *
Sportág *
Csapatba jelentkező tag neve *
Csapatba jelentkező tag emailcíme *
Csapatvezető neve *
Csapatvezető e-mail címe (ha a kitöltő egyben a csapat vezetője is, mindenképpen válaszoljon erre a kérdésre)
Csapatvezető telefonszáma (ha a kitöltő egyben a csapat vezetője is, mindenképpen válaszoljon erre a kérdésre)
A csapat tagjai (ha a kitöltő egyben a csapat vezetője is, mindenképpen válaszoljon erre a kérdésre)
Nyilatkozat: A programban saját felelősségemre veszek részt. Kötelezettséget vállalok arra, hogy a járványhelyzet miatt elrendelt védelmi intézkedéseket betartom, a program alatt maszkot viselek és tartom a 1,5 méteres távolságot. Hozzájárulok ahhoz, hogy a program alatt rólam foto/videofelvétel készüljön, melyet az SMSZ és a Sípark promóciós céllal felhasználhat. Tudomásul veszem, hogy a programon történt bármilyen balesetért, sérülésért, károkozásért a rendezők és a Sípark semminemű felelősséget nem vállal. *
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy