„Inspiráló nap egy mágikus helyen: az Audinál jártam Győrben”

Szellemileg inspiráló napot töltöttem hétfőn Győrben az Audinál. Nagyjából 10 éve voltam a gyárban utoljára, azóta elég sok minden változott, bővült, épült.

Úgy vágyom élni! - Giacomo Pucciniről

Egyszer a barátommal azon vitatkoztunk, hogy ő-e a nagyobb vagy Mozart. A barátom az utóbbit hajtogatta, én a Puccini nevét ismételgettem.

Két ló között

Az ember, mármint én, az ember elsősorban és leginkább a vendégművész miatt megy Concerto Budapest koncertre, lelkiismerettől gyötörten vagy nem gyötörten, de lelép a szünetben, kínlódjanak egyedül.

Sötét lép!

A megoldásokat a hozzászólások között várom.

Dwayne Johnsonnal ünnepli első születésnapját a Madamme Tussauds Budapest

A hollywoodi világsztár már a Palazzo Dorottya falai között várja a látogatókat. A Szikla maga is részt vett az impozáns figura kialakításában, amely néhány hónapig lesz látható.

Eladások nélkül csak 40 millió euróbol gazdálkodhat Giuntoli

A Corriere Torino beszámolója szerint ezen a héten Cristiano Giuntoli egyeztetést fog tartani a vezérigazgatóval, Maurizio Scanavinóval, a cél pedig a játékospiaci büdzsé meghatározása.

Testrészelnevezések egyszerűbb poliszémiái

"Az ember mindennek mértéke” - de mi mindent is mérünk testrészekkel? Például: ruhaujj, szék háta, ágyderék, meggyszem.

Hamupipőke az árnyak országában

Nem elég a lencsét szétválogatni, önmagunkban is rendet kell raknunk ahhoz, hogy passzoljon az a bizonyos cipellő.

A britek mesésen fura jazzköltője Magyarországon

Lefegyverzően kedves, spirituális folk-jazz, ami néha dühösen politikus, és Bon Iver is rajong érte.

Balhés borítók 20.

Érdekességek ide is jutnak majd, szóval tessék figyelni, én meg mondom a tényeket!

DEATH CULT - Paradise Now

Azt hiszem jó sok mindenkinek megvan az angol The Cult, a viszont nem biztos, hogy az előd zenekarok, mint a DEATH CULT vagy Southern Death Cult is beugrik.

Ismét énekesnő nélkül a Vixen

Elváltak egymástól a Vixen és Lorraine Lewis útjai. Egyelőre nem tudni, kivel megy tovább a mikrofonnál a kultikus csajzenekar.

23 csábító kínai kütyüakció

Ismét itt a kínai kütyü összeállítás, egy csomó remek akciós termékkel.

Mercedes Mythos Pure Speed ‒ korunk esszenciája

250 db-ot gyártanak az új Mercedes Pure Speedből. Ez lesz minden bizonnyal az AMG-k közül a legerősebb hibrid változat.

Érkezik a Greenland 2

Gerard Butler katasztrófafilmje újabb fejezetet kap.

A „Házibuli 2. – A házibuli folytatódik”

A „Házibuli 2. – A házibuli folytatódik” a francia vígjáték kifinomult és szórakoztató folytatása, amelyben újra találkozhatunk Francois és családja kalandjaival.

560 lóerős szörnyeteg

Ez az 1969-es Chevrolet Corvette Stingray ZL-1 Convertible az egyik legritkább amerikai izomautó.

Világos lép!

A megoldásokat a hozzászólások közt várom.

Ez a rész is olvastatja magát, de egyre több kérdőjel támad

A fő kérdések: baj-e, ha a kultúra populáris, illetve mennyiben vet árnyékot a pártfunkcikkal való bratyizás.

Mahou Shoujo ni Akogarete

A GOMG egy olyan anime szerintem amit érdemes látni , még ha a látottak nem is fogják mindenkinek elnyerni a tetszését.

Esőiszony

Kimentem és kigyomláltam a fokhagyma ágyását és ha már... akkor leöltem az összes megtalált nyomorult nudista sárga...

Control - Intel Core i3 & Intel HD 4400

A Remedy Entertainment elképesztő munkát végzett a játék látványvilágával, ami még ezen a szerény konfiguráción is érezhető.

Még az idén megjelenik a Lacuna Coil új albuma

Először 2022-ben értesültünk arról, hogy a milánói zenekar dolgozik új albumán, ám azt is elárulta a csapat, hogy nem akarják elkapkodni a munkát.

A progmetál és a táncra perdült közönség esete

Ha nem is a Dream Theater trónfosztói, de igen erőteljesen rokonszakma. S egyáltalán nem plágium-gyanúval.

A divatszakma legjobbjai

Náray Tamás szívhez szoló üzenetet küldött Anda Emíliának.

Világos lép!

A legszebb hadsereg is a csapás eszköze.

John Martyn: Head and Heart

Ha nem mondhatjuk el szerelmünknek, mennyire szeretjük, mi mást tehetünk, mint egy dalt küldünk neki.

Szörnyek és emberek

A Pixar elvisz minket egy olasz tengeri túrára. Nyár, hangulat, kellemes. Mégis, nem tudott ennél többet is ez a cég?

Mediterrán kumquat varázslat díszben és ízben

A kumquat nemcsak a nyári balkonod dísze lehet. Íme néhány tipp a különleges gyümölcs hasznosítására.

Újabb ősállattani gyűjtemény-nyel gazdagodott a Magyar Természettudományi Múzeum

A 2023-as évben több olyan geológiai kutatás is elkezdődött, illetve részben megvalósult, amelyet teljes egészében, vagy részben a Magyar Természettudományi Múzeum finanszírozott."

Bemutatkoztak a horvát Rafale vadászgépek

„Az esemény egyben egy búcsú is volt a szovjet/orosz fejlesztésű MiG-21-től."

5 szempont a megfelelő magnéziumkészítmény kiválasztásához

A magnéziumhiány izomgörcsök mellett csontritkulást, magas vérnyomást, szívritmuszavarokat is okozhat.

A galaktikus Münchausen kalandjai röhögtetnek és fárasztanak

Egy könyv amihez adagolási útmutató szükségeltetik: úgy ORVOSSÁG. Egyébként méreg. Amikor nem röhögtet könnyesre.

Kriminek álcázott dráma

Elvben van gyilkos, rejtély és egy rendőr főszereplő. Hogy lesz ebből családi dráma? Mesélem.

A Liège-i Szent Márton templom

A ma Belgiumban fekvő Liège fontos egyházi központ volt a frank korban. A hét káptalani templom egyike a városközpont feletti hegy oldalába épített Szent Márton.

2023-as tavaszi szezon

2023-tól kezdve teljesen megváltozott az életem és ebbe beletartozik már az előző évi December is.

A II. világháborús német összeomlás 8 előzménye és oka

Katonai szempontból nyolc lényeges előzmény említhető, melyek alapjaiban rengették meg a Hitler által ezer évesre tervezett III. Birodalmat, és amelyek elkerülhetetlenné tették Németország teljes vereségét.

1000 film 5 év alatt

Csak 5 film kapott maximális 10/10 pontszámot...

Bécs 8 legelegánsabb hotelje

Az osztrák főváros hírnevéhez méltó a luxus és a pompa, amihez
ezek a helyek tökéletesen illenek.

Most hétvégén lesz a WRC Szardínia Rally

Pénteken kezdődik és vasárnapig tart a 2024-es rally világbajnokság aktuális fordulója a Rally Italia, azaz a Szardínia rally mely a versenynaptár hatodik idei helyszíne.

Egy, csak egy legény

Marozsán Fábián három sima játszmában legyőzte a kazah Mihail Kukuskint a francia nyílt teniszbajnokság első fordulójában, vasárnap, így bejutott a 64 közé.

Egy téma, amibe még felnőttként is belepirulunk

Egy ilyen apró rész a testünkben, és milyen nagy bajokat okozhat!

Vasút az Etna árnyékában

Van Szicílián egy különleges vasútvonal, amely a híres tűzhányót, az Etnát öleli körbe: ez a Ferrovia Circumetnea, mely a 111 kilométeres hosszán változatos tájakon, sűrű belvárosokon, gyümölcsösökön és zöld legelőkön át kopár kőtengeren keresztül vezeti az utazót 1895 óta, 950 mm-es nyomtávolságon.

A koncert, ami nem volt

Alice Coltrane 1971-es Carnegie Hall-beli koncertjét hallgatva hálát adhatunk a spirituális jazz négy klasszikusáért.

Nex Gen címmel megjelent az új Bring Me The Horizon lemez

Megjelent és végighallgatható a Bring Me The Horizon új nagylemeze. Oli Sykesék június 17-én, a Budapest Parkban adnak koncertet.

Az Antonov An-72/74 szállítórepülőgép-család

Szolgálatba áll, és számos alváltozatot kap az An-72, így eljut például az orosz határőrséghez is.

AztaQ’24 résztvevő: PULSE.

Dalaiknak különlegessége, hogy pop műfajra jellemző éneklési jegyeket és fülbemászó dallamokat ötvöznek az alternatív metál műfajával.

Meglepetéssel zárult Azahriah harmadik Puskás-koncertje

Ilyen volt Azahriah poptörténelmi Puskás-triplázása.

Vállalkozol egy kvízre hazánk szobrairól, emlékműveiről?

Vajon mennyire ismered hazánk köztéri szobrait, emlékműveit? Tedd próbára a tudásod ezzel a 12 kérdéses kvízzel!

Vasúti kéregjegyek

Avagy utazd be az országot a gyűjtőszenvedély miatt.

Készülnek az ÖBB új emeletes motorvonatai

A kétszintes vonatokat a svájci Stadler Rail építi, és a Magyarországon is közlekedő KISS járműcsaládba tartoznak.

Harc az erőforrásokért Közép-Maliban

Puccsok, dzsihádizmus és folyamatos erőszak.

Egy ikonikus név tér vissza a motorsport világába

Sokféle kategóriában elérték a sikereket a múltban, legyen szó az IndyCarról, a Le Mans-i 24 óráról, a Forma–1-ről, a Can-Am sorozatról vagy akár a Formula 3000-ről.

Nagy baleset történt a Monacói Nagydíj első körében

Sergio Perez számára nem sok jót hozott a Monacói Nagydíj, miután az időmérő edzésen már a Q1-ben búcsúzott.

Cristina Scabbia: „Mélységesen utálom a mesterséges intelligenciát!”

„Biztos vagyok benne, hogy az a kreativitás, amit egy érzelmekkel, lélekkel rendelkező emberi lény tud produkálni, remélhetőleg soha nem lesz összehasonlítható a mesterséges intelligenciával.”

Egy új generáció hangzásvilága

Nyakig elmerülhetünk a punk-pop és a hiper pop elektronikus hullámaiban az új Bring Me The Horizon lemezen.

Finy Petra: Almás pite

Neked mi jut eszedbe az almás pitéről? Nekem egy szívmelengető mesekönyv!

Lombkoronák világa

Van pár szerző, akik saját életükön át is megmutatják, mennyire fontosak a fák. E körbe Lowman is csatlakozik.

Sokan cikizik, mégis hatalmas siker az új Nightwish dal

Közel egy hete jelent meg a Nightwish vadonatúj szerzeménye, a Perfume Of The Timeless. A nóta a zenekar szeptemberben érkező tizedik nagylemezének előfutára.

Újgenerációs testzene – EBM revival

Hogyan született újjá a 80-as évek brutális tánczenéje?

Traumától a hivatásig

Ha egy traumát feldolgozol, akkor rájössz, hogy az akadály valójában lehetőség.

Minden baj megelőzhető

Tapasztalatból írom le a fenti mondat igazságát, mert életem során már annyi gond és baj jött felém, hogy bátran állíthatom, hogy ez így van. gyelnénk erre.

Vad banda - 1969

Mocskos, véres, erőszakos, de legendás leszámolás az egykorvolt Vadnyugattal.

Kritika: Képzeletbeli barátok

John Krasinski (Hang nélkül) eddigi legszemélyesebb alkotása.

8 illat, amit a macskák gyűlölnek

Mutatjuk, hogy cicád kényelmének érdekében milyen aromákat érdemes otthon kerülnöd.

Axie Oh: XoXo - értékelés

Ebben a bejegyzésben a 2023-as Kolibri kiadónál megjelenő Xoxo című kötetről olvashatjátok a véleményemet.

Godoy: Az ablakomon át

„Régebben messziről csodáltam Ares Hidalgót.”

Kisgrafikai seregszemle a Hatvani Galériában (2024)

Vasné dr. Tóth Kornélia az V. Hatvani Kisgrafikai Biennálét megnyitó beszéde 2024. május 11-én a Hatvani Galériában.

Redmi Note 12PRO 5G teszt

A Xiaomi Redmi modellek általában az ár-érték arányukkal hódítanak, számos hasznos funkciót kínálva alacsonyabb árfekvésben is.

Új nyomtatóanyagokat fejlesztett a Materialise

A 3D nyomtatás egyik leginnovatívabb cége, a belga Materialise három új nyomtatóanyagot mutatott be.

Kritika: Furiosa - Történet a Mad Maxből

A harag útja igen magasra tette azt a bizonyos lécet. Vajon mit tud kezdeni vele a Furiosa?

A boldogság rejtélye

Soha ne állítsd, hogy megérted teljesen a másik embert, mert csalódás érhet, amikor rájössz, mennyire tévedtél. Ez a szórakoztató latin-amerikai mozi a boldogság különböző formáinak kereséséről szól, ami mindenki számára mást jelent.

Sült paradicsomleves

Ennek a sült paradicsomlevesnek az elkészítése a lehető legegyszerűbb. Ám ízre hatványozottan jobb, mint a hagyományos paradicsomlevesé.

Ezek a macskafajták élnek a legtovább

Egy új tanulmány megerősítette, hogy a macskafajta meghatározó lehet a várható élettartam szempontjából.

Zirkzee az első számú opció?

A torinói klubnál a szerb csatár párja Joshua Zirkzee lehet, Cristiano Giuntoli ehhez pedig Arkadiusz Milik és Moise Kean értékesítését próbálja tető alá hozni. Kenan Yıldız jövője is egyértelműen a Juventushoz kapcsolódik, ám Federico Chiesa kapcsán már kérdőjelek merülnek fel.

Ez nem akar sikerülni

Aidan O’Brien számára az idén sem túl emlékezetesek a tavaszi klasszikusok.

Francois-Guillaume Lorrain: Scarlett (2024)

Legenda születik. Egészen pontosan egy legendás film, az Elfújta a szél keletkezésének körülményeibe avat be bennünket a szerző, roppant hatásosan, abszolút Hollywoodi-asan, olyan, mintha egy jó film forgatókönyvét olvasnánk.

Egyiptom istenei

Az elismert rendező, Alex Proyas, hosszú szünet után tért vissza a filmvilágba, és a születési helye, Egyiptom történelmét választotta témának, amit lakóhelyén, Ausztráliában vitt vászonra.

Szeretettel és tisztelettel távozok

A mai napon lépett pályára utoljára hivatalos mérkőzésen Alex Sandro, a brazil védőjátékos szerződése nyáron lejár, és elhagyja a Juventust, így a mai győzelemmel búcsúzott a torinói közönségtől.

Osztálynapló - Noskó Ernő

1945. május 26-án született Noskó Ernő, az Újpesti Dózsa és a magyar labdarúgó-válogatott egykori olimpiai bajnok védője.

Hűvösvölgy-Rozália téglagyár

A kéktúra legrövidebb, és Budapesthez legközelebbi (tulajdonképpen Budapesten belüli) szakasza.

Nap, csillagok, kicsi csirkecombok és Bóbita – altatódalok Európából

Gyereknap alkalmából válogatás régi és újabb európai altatódalokból. Neked melyik a kedvenced?

Másképp utálni

Mindenkinek joga van - bizonyos megszorításokkal - olyan nevet viselni, amilyet akar, de úgy nehéz érdemben nyilatkozni valakiről, hogy „még a nevét sem mondom ki”.

Egy ház, amit Szent László király ihletett

Ha nincs a nagy magyar király, és későbbi követői, a neves pesterzsébeti építész sem alkothatta volna meg ezt a palotát.

A hét 5 új rock/metal dala

Lesz itt party metal, döngölde, patinás rock, újvonalas metal meg szimfonikus metal is.

Norris nem túl sokat izgul

Az elmúlt három versenyen a McLaren versenyzője két második helyet és egy győzelmet ért el.

Világ körüli stadion túra

Labdarúgó világbajnoki döntők helyszínei, akkor és most.