Gátja mindennek van, úgy általában…

2014 március 19 10:44 de.5 hozzászólás

…folyóknak, rendelkezéseknek, lelkiismeretünknek (már akinek?), anyagi- erkölcsi lehetőségeinknek, tervezéseinknek – majd annak megvalósításának.

Egyetlen egy gát nem ismeretes: Orbán Viktor pénzszórásáé.

*

A megtévesztettek, sokan az előbbi választáskor is rossz lóra tettek, s most is többen fontolgatják, mert agymosottak, miszerint ismét u.erre a „gebére” tesznek, mely ló csak ott húz, ahol némi zabot adnak néki.

Hahahaha! A gebe ezer sebből vérzik, a patáját sem kezelik, régen nem csutakolták, csak a robotot várják el tőle, s ezért még hálás is legyen!

*

No és a többi zabbal mi lesz? Azt azoknak a lovaknak adják, melyek szárnyakat növesztettek és azon röptetik feljebb pozícióban lévő honatyáinkat. Értsd ez alatt sajtó, köztévé, plakátok „királya”, miszerint „Magyarország jobban teljesít”!

No, mihez képest? Meg kellene számolni, mennyivel többféle adót hajtanak be rajtunk, mint az előbbi választás előtt…

Ordítani, de sírni sem akarnék, de káromkodni sem. Valahogy, ez utóbbi nem megy, nem olyan nevelést kaptam. Nem tudom kinek a szerencséjére…

*

Jacek Yerka

Jacek Yerka

Abban biztos vagyok, hogy még az átkosban sem tolták ki taligával a milliókat a határon kívülre, amikor itthon, pontosan több ezer helye volna.

Kis hazánkban megy a tarhálás, a kuncsorgás, a telefonon való hívások utáni adakozás, az erre való felhívások. Cél és alany mindig akad, nem is kell nagyon keresni.

No igen, aztán mély hallgatás, hová lett a pénz? Az ilyenfajta közadakozás sorsáról sehol nem olvastam, nem hallottam, mennyi pénz is gyűlt össze? Arról „énekelek”, amit jó érzésű, jó lelkű, szerény körülmények között élő emberek adakoztak.

De azért megy a talicska, feltartóztathatatlanul…

Ugyan, ki fogja a talicska két szarvát?

Országunk első embere, aki egy személyben dönt a befolyó adóink sorsáról. (Hja, jelenleg 41 adó van, de lesz még több is)!

Ha ő úgy ítéli meg, hogy oda köll, akkor oda is utalja azt, amihez a világon semmi, de semmi köze. Ha csak annyi, hogy ezeket a milliókat ITTHON, kis HAZÁNKBAN köllene arra költeni, AMINEK ezer helye is lenne…

De nem, megy a talicska, nemcsak saját céljaikra, de kifele, az országhatáron túlra is.

Kit is akar ezzel a rendelkezésével, tettével lefizetni?  Nem kérdés. A még több szavazót, miszerint ő bizonyíthatóan jó ember.

Ezt itt és most, de előzőleg is, sőt a jövőben is erősen megkérdőjelezném.

*

Példát írok, ha egy családfő mindazt a pénzt, amit a gyerekei, a felesége fizetés okán hazahoz (no, nem talicskával!) . A családfő egy, hogy udvariasan fejezzem ki magam, beteg fejjel, ebből adódóan beteg gondolattal különböző alapítványokba oszt szét. Ami önmagában dicsérendő.

De két okból elítélendő: 1.) a beérkező jövedelmek ellenére, otthon kikapcsolják a villanyt, a gázt. Üres a tányér, amikor a gyerekei, felesége enni akarnak. Másoktól levetett ruhákból és kínai összefércelt holmikból öltözködnek. Erre telik!

„Fogjatok vissza az igényeitekből”! – harsogja a családfő.

2.) A családfő cezaromániában szenved. Mániája az, hogy fejet hajtsanak, jó embernek titulálják! Hiszen ő az adakozó! – Egy személyben. (Hja, a család? Szükséges rossz. Ők csak dolgoznak és hazahozzák a fizetésüket, amit a családfő szerte-szana osztogat).

*

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Ön a mi leadózott forintjainkból, a mi megkérdezésünk nélkül, önhatalmúlag dönt. Fenti példaként megemlített családfő szerepét játssza, mert Ön is szerte-szana szórja a mi pénzünket.

Iskolák zárnak be, emberek vegetálnak.

Önnek ez nem számít. Csak egy a fontos:  Ön jó ember. Higgyék ezt minél többen.

Minél többször így alánk vág, méghozzá jó éles kaszával, annál többen felébrednek, sőt ki is mondják, alkalmatlan erre a posztra.

Csak arra kérnék választ, mit tesznek az Ön tanácsadói? Természetesen jó pénzért? Megsúgom: bólogatnak. Nehogy elessenek a zsíros jövedelmeiktől.

Ez kriminális! Égbekiáltó!

*

Az eszemet hová is tettem, hogy Wesselényihez, netán Széchenyihez hasonlítanám? Valóban én is meggyárgyultam?!

Biztosíthatom, nem.

Ők nem így tennének.

Rendet, megélhetést a saját országunkban kellene tenni. A tovább segítség – megkockáztatnám’ a saját vagyonából, de onnét korlátlanul és folyamatosan. Megélhetési,  kenyérgondjai nincsenek, úgy tudom. Ezenkívül ipam-apam-unokatestvér és azon túl is a közvetlen talpnyalók tömegének nem is kell olyan nagyon keresgetnie a zsebeikben, van ott még ennél több pénz is. Őket is meg kell(ene) agitálni! Adakozzanak, országhatáron kívülre, ha már itthon annyira nincs szükség arra a bizonyos száz millió forintra!

Adakozzanak! Adakozzanak, de a sajátjukból!

*

A mi leadózott pénzünkből nem. Annak a pénznek itt van helye: Magyarországon, az országhatáron belül!

Szóltam.

5 hozzászólás

  • Nagyon igaz a cikk, a kitalicskázott százmilliókat vissza kellene talicskázni, a ” pénznek itthon van a helye Magyarországon!” Még megérjük, hogy Simon Gábor százmilliói is visszakerülnek!

  • Georgina Bojana

    Reménykedni jó dolog! Tegyük azt.

  • Georgina Bojana

    Hja, azt nem írtam a cikkemben, hogy a 100 millió forintot a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia részére utalták…
    Addig, amíg itthon, kis Magyarországunkban vannak olyan települések, ahol nap, mint nap lajtkocsikkal viszik a falukba az ivóvízet, mert az ott lévő kutakban a víz csak mosásra, locsolásra jó, fogyasztásra alkalmatlan. No igen, akkor el lehet ám gondolkozni azon, hogy ide 100 milliót, a Nemzeti Emlékezeti Bizottság részére pedig 500 millió forintot emeltek ki a költségvetés tartalékából… No igen, a további felsorolást helyszűke miatt nem írtam. De tudomásom, tudomásunk van róla.
    Ezért káros az, ha tovább is látunk az orrunknál! Rém idegesítő dolgok jutnak a tudomásunkra.
    A legjobb butának és setétnek lenni, bámulni a tévében a mexikói mézes-cukros-nyálas sorozatokat, no meg a VV-t az Rtl-en, meg a többi tévés agymosást…
    Nincs mit tennem, szemem és fülem nyitva. Ráadásul agyilag is toppon vagyok.
    Próbáltam nem észrevenni, csendben maradni, csak pár percre sikerült (( 🙁 ))
    Nevelési hiba?! Az Istennek és Nagyszüleimnek hála!

  • Orbán a hatalma megtartása érdekében nem ismer lehetetlent sem határokat,nincs az a közpénz amit meg nem adna, el nem szórna érte.
    Pár szavazatért szó szerint mindenre képes, fortélyos cseles választási törvények,a csalás mestere még a választási eredmények manipulálásától sem fog zavarba jönni,vannak rá alkalmas emberei dögivel,mindenhol ott vannak mint a kosz, most pedig milliárdokat szórnak el külhoni választók megnyerésére, fizetnek januárban alakult kamu pártoknak,csak azért hogy nehezen áttekinthető legyen, megossza zavart okozzon nehezítse az egyszerű választó polgár döntését.Kedves Georgina Bojana,köszönöm az írását nagyon igaz, Orbán valóban nem ismer pénzügyi határokat,de a hazugság határait sem ismeri.lelki ismeretről már nem is szóllok-Nem számít neki hány család nélkülöz-A Hatalom akarása a legfőbb célja.

  • „Magyarország jobban teljesit?”
    Hogy mibe?Benne van a fenti irásban.Hiszen Magyarországon „jelenleg 41 adó van.”Hát nem szép ez a „jobban teljesités” adóügyben?
    Én ugy emklékszem,hogy a mai vezér!! a 2010-es választás kampányakor adócsökkentést idért,de nem igy sikerült,de sikerült „jobban teeljesiteni”adó ügyben.
    Az utobbi időkben sokat lehet hallani,hogy ennyi-meg ennyi százmilliokkal segitik az Ukrajnában és Romániában élö magyarokat.Ebböl az derül ki,hogy „talicskával tolják” határon tulra a magyar emberek adózásábol befolyó pézt.Holott hazánkban is nagy szükség lenne a pénzre a sok éhező gyerek helyzetének a javitására.
    Én is azt mondom,mint a fenti cikk iroja:”Rendet,megélhetést a saját országunkban kellene tenni.”Csak,ha itt,nálunk „rend van”csak azután kellene gondolkozni a határon tul élők megsegitéséröl.Addig adakozzanak a millios jövedelemmel rendelkező politikusok a sajátjukbol>