Korea az utcai táncműfajok élvonalában

A mainstream mellett a streetdance, azaz az utcai táncműfajok népszerűségét remekül példázza, hogy az egyik ikonikus táncstílus, a breaktánc 2024-ben már hivatalos olimpia sportágként szerepel majd Párizsban. A k-pop nemzetközi sikere után itt az idő a következő lépésre - ez a streetdance!

Mindenki szeretne itt egy katonai bázist

Egy kis Kelet-Afrikai ország, Dzsibuti stratégiai elhelyezkedéséből kifolyólag úgy döntött, hogy saját magának előnyt kovácsol. A különböző nagyhatalmak annyira elszántan szeretnének az országban katonai bázisokat létesíteni, hogy szó szerint várólistát kellett állítani.

"Soha ne degradáld a művészetedet"

A Motion Trio lesz az egyik húzóneve a Kandela Fesztiválnak. A lengyel harmonika trió vezetőjével beszélgettünk. Interjú

Filmoholic Podcast: Napos oldal

András, Sanyi, Gergel a Napos oldal című filmet veszik górcső alá.

OOTD S10 roller teszt - Városba pont jó, terepre kevés

Az OOTD S10 mutatós darab lett, de elég lesz ez a sikerhez?

Az Alpine komoly intézkedésekre készül a pilótái Monacói balesete után

Miközben a többség az őrült rajtbalesetre figyelt, amelyben Magnussen, Perez és Hülkenberg is érintett volt, az Alpine két versenyzője összeütközött egymással.

Rekordszámú néző a hoki Vb-n

797 727 néző látta a vasárnap hazai győzelemmel zárult jégkorong-világbajnokság mérkőzéseit Prágában és Ostravában - közölte a vb szervezőbizottsága.

Keményből lágy - hogyan?

Praktikák, amelyek segíthetnek enyhíteni a székrekedést.

Ettől a tárgytól félnek legjobban a cicák

Ártalmatlan eszköz, mégis sok macskára a frászt hozza. Nálad is van a konyhában?

Sétálj te is, jó lesz

A telefonom szerint február eleje óta sétálok, Én kb. február közepére teszem azt az időpontot, amióta tudatosan számlálom a lépéseket.

Húsz elektromos busz csatlakozhat a Volánbusz flottájához

A vállalat ezt a lehetőséget szeretné kihasználni, hogy javítsa a 25 ezer főnél kisebb települések helyi közlekedését.

Úgy vágyom élni! - Giacomo Pucciniről

Egyszer a barátommal azon vitatkoztunk, hogy ő-e a nagyobb vagy Mozart. A barátom az utóbbit hajtogatta, én a Puccini nevét ismételgettem.

Két ló között

Az ember, mármint én, az ember elsősorban és leginkább a vendégművész miatt megy Concerto Budapest koncertre, lelkiismerettől gyötörten vagy nem gyötörten, de lelép a szünetben, kínlódjanak egyedül.

Sötét lép!

A megoldásokat a hozzászólások között várom.

Dwayne Johnsonnal ünnepli első születésnapját a Madamme Tussauds Budapest

A hollywoodi világsztár már a Palazzo Dorottya falai között várja a látogatókat. A Szikla maga is részt vett az impozáns figura kialakításában, amely néhány hónapig lesz látható.

Eladások nélkül csak 40 millió euróbol gazdálkodhat Giuntoli

A Corriere Torino beszámolója szerint ezen a héten Cristiano Giuntoli egyeztetést fog tartani a vezérigazgatóval, Maurizio Scanavinóval, a cél pedig a játékospiaci büdzsé meghatározása.

Testrészelnevezések egyszerűbb poliszémiái

"Az ember mindennek mértéke” - de mi mindent is mérünk testrészekkel? Például: ruhaujj, szék háta, ágyderék, meggyszem.

Hamupipőke az árnyak országában

Nem elég a lencsét szétválogatni, önmagunkban is rendet kell raknunk ahhoz, hogy passzoljon az a bizonyos cipellő.

A britek mesésen fura jazzköltője Magyarországon

Lefegyverzően kedves, spirituális folk-jazz, ami néha dühösen politikus, és Bon Iver is rajong érte.

Balhés borítók 20.

Érdekességek ide is jutnak majd, szóval tessék figyelni, én meg mondom a tényeket!

DEATH CULT - Paradise Now

Azt hiszem jó sok mindenkinek megvan az angol The Cult, a viszont nem biztos, hogy az előd zenekarok, mint a DEATH CULT vagy Southern Death Cult is beugrik.

Ismét énekesnő nélkül a Vixen

Elváltak egymástól a Vixen és Lorraine Lewis útjai. Egyelőre nem tudni, kivel megy tovább a mikrofonnál a kultikus csajzenekar.

23 csábító kínai kütyüakció

Ismét itt a kínai kütyü összeállítás, egy csomó remek akciós termékkel.

Mercedes Mythos Pure Speed ‒ korunk esszenciája

250 db-ot gyártanak az új Mercedes Pure Speedből. Ez lesz minden bizonnyal az AMG-k közül a legerősebb hibrid változat.

Érkezik a Greenland 2

Gerard Butler katasztrófafilmje újabb fejezetet kap.

A „Házibuli 2. – A házibuli folytatódik”

A „Házibuli 2. – A házibuli folytatódik” a francia vígjáték kifinomult és szórakoztató folytatása, amelyben újra találkozhatunk Francois és családja kalandjaival.

560 lóerős szörnyeteg

Ez az 1969-es Chevrolet Corvette Stingray ZL-1 Convertible az egyik legritkább amerikai izomautó.

Világos lép!

A megoldásokat a hozzászólások közt várom.

Ez a rész is olvastatja magát, de egyre több kérdőjel támad

A fő kérdések: baj-e, ha a kultúra populáris, illetve mennyiben vet árnyékot a pártfunkcikkal való bratyizás.

Mahou Shoujo ni Akogarete

A GOMG egy olyan anime szerintem amit érdemes látni , még ha a látottak nem is fogják mindenkinek elnyerni a tetszését.

Esőiszony

Kimentem és kigyomláltam a fokhagyma ágyását és ha már... akkor leöltem az összes megtalált nyomorult nudista sárga...

Control - Intel Core i3 & Intel HD 4400

A Remedy Entertainment elképesztő munkát végzett a játék látványvilágával, ami még ezen a szerény konfiguráción is érezhető.

Még az idén megjelenik a Lacuna Coil új albuma

Először 2022-ben értesültünk arról, hogy a milánói zenekar dolgozik új albumán, ám azt is elárulta a csapat, hogy nem akarják elkapkodni a munkát.

Helen Rappaport: Oroszok Párizsban

Újrakezdés új hazában. Orosz nagyhercegnek lenni a századelőn kiváltságos életet jelentett, és az orosz arisztokrácia ki is élvezte ennek minden előnyét. Azonban jött a forradalom, és a túlélőknek új hazát kellett keresniük maguknak.

Vasárnap koldusai

Csupa egekig magasztaló kritikát olvastam a könyvről, a történet is érdekesnek tűnt, szóval belevágtam. Háááát... Nem mondom, hogy rossz volt, de azért a rengeteg öt csillagos véleménnyel nem tudok egyet érteni.

Tanulságok egy online vállalkozástól

Itt vannak a legfontosabb tanulságok 2023-ból egy online vállalkozástól.

Eperdzsem főzés és jujuba ügyek

A tegnapi napom elég spontán lett, mivel egész mást csináltam végül, mint amit terveztem, de végül is mindent akkor...

Egyszárnyas vagy kétszárnyas ablakot válasszunk?

Az ablakok kiválasztása során az egyik fontos szempont, hogy egyszárnyas vagy kétszárnyas ablakot válasszunk. Mindkét típusnak megvannak a maga előnyei és hátrányai, és az, hogy melyik ablak a megfelelő, nagyban függ az adott helyiség funkciójától és a személyes preferenciáktól.

Szlovén kirándulás

A tavalyi ausztriai kirándulás után nem volt kérdés, hogy ezt folytatni kell. Ezért aztán év elején elkezdődött a gondolkodás a célországról, és mivel ez a program Bopatnak, mint a legnagyobb utazónak a szerelemgyereke, ezért hallgatva rá, hamar meggyőződtünk, hogy Szlovénia pont jó lesz nekünk.

The Obsessed - Gilded Sorrow (2024)

Az 1980-ban indult Maryland állambeli The Obsessed is azon csapatok egyike, melyekre rengetegen hivatkoztak már az idők folyamán, mégsem sikerült kikandikálniuk az underground címke alól.

Egyre biztosabb hogy idén jön a Lacuna Coil új albuma

A 2019-es Black Anima debütálása óta valósággal lázban ég a Lacuna Coil rajongótábora, a fanok ugyanis szüntelenül ki vannak éhezve az olasz csapat soron következő albumára.

„Inspiráló nap egy mágikus helyen: az Audinál jártam Győrben”

Szellemileg inspiráló napot töltöttem hétfőn Győrben az Audinál. Nagyjából 10 éve voltam a gyárban utoljára, azóta elég sok minden változott, bővült, épült.

Újabb ősállattani gyűjtemény-nyel gazdagodott a Magyar Természettudományi Múzeum

A 2023-as évben több olyan geológiai kutatás is elkezdődött, illetve részben megvalósult, amelyet teljes egészében, vagy részben a Magyar Természettudományi Múzeum finanszírozott."

Bemutatkoztak a horvát Rafale vadászgépek

„Az esemény egyben egy búcsú is volt a szovjet/orosz fejlesztésű MiG-21-től."

5 szempont a megfelelő magnéziumkészítmény kiválasztásához

A magnéziumhiány izomgörcsök mellett csontritkulást, magas vérnyomást, szívritmuszavarokat is okozhat.

A galaktikus Münchausen kalandjai röhögtetnek és fárasztanak

Egy könyv amihez adagolási útmutató szükségeltetik: úgy ORVOSSÁG. Egyébként méreg. Amikor nem röhögtet könnyesre.

Kriminek álcázott dráma

Elvben van gyilkos, rejtély és egy rendőr főszereplő. Hogy lesz ebből családi dráma? Mesélem.

A Liège-i Szent Márton templom

A ma Belgiumban fekvő Liège fontos egyházi központ volt a frank korban. A hét káptalani templom egyike a városközpont feletti hegy oldalába épített Szent Márton.

2023-as tavaszi szezon

2023-tól kezdve teljesen megváltozott az életem és ebbe beletartozik már az előző évi December is.

A II. világháborús német összeomlás 8 előzménye és oka

Katonai szempontból nyolc lényeges előzmény említhető, melyek alapjaiban rengették meg a Hitler által ezer évesre tervezett III. Birodalmat, és amelyek elkerülhetetlenné tették Németország teljes vereségét.

1000 film 5 év alatt

Csak 5 film kapott maximális 10/10 pontszámot...

Bécs 8 legelegánsabb hotelje

Az osztrák főváros hírnevéhez méltó a luxus és a pompa, amihez
ezek a helyek tökéletesen illenek.

Most hétvégén lesz a WRC Szardínia Rally

Pénteken kezdődik és vasárnapig tart a 2024-es rally világbajnokság aktuális fordulója a Rally Italia, azaz a Szardínia rally mely a versenynaptár hatodik idei helyszíne.

Egy, csak egy legény

Marozsán Fábián három sima játszmában legyőzte a kazah Mihail Kukuskint a francia nyílt teniszbajnokság első fordulójában, vasárnap, így bejutott a 64 közé.

Egy téma, amibe még felnőttként is belepirulunk

Egy ilyen apró rész a testünkben, és milyen nagy bajokat okozhat!

Vasút az Etna árnyékában

Van Szicílián egy különleges vasútvonal, amely a híres tűzhányót, az Etnát öleli körbe: ez a Ferrovia Circumetnea, mely a 111 kilométeres hosszán változatos tájakon, sűrű belvárosokon, gyümölcsösökön és zöld legelőkön át kopár kőtengeren keresztül vezeti az utazót 1895 óta, 950 mm-es nyomtávolságon.

A koncert, ami nem volt

Alice Coltrane 1971-es Carnegie Hall-beli koncertjét hallgatva hálát adhatunk a spirituális jazz négy klasszikusáért.

Nex Gen címmel megjelent az új Bring Me The Horizon lemez

Megjelent és végighallgatható a Bring Me The Horizon új nagylemeze. Oli Sykesék június 17-én, a Budapest Parkban adnak koncertet.

Az Antonov An-72/74 szállítórepülőgép-család

Szolgálatba áll, és számos alváltozatot kap az An-72, így eljut például az orosz határőrséghez is.

Kittie: „A változásokat először mindenki utálja”

A The Ex-Man podcastjében nemrég a Kittie mesélt a nu metalról és annak fogadtatásáról - a kanadai csapat sokáig a nu metalon belül alkotott. A lányok 13 év után, június 21-én adják ki új albumukat, „Fire” címmel, amelyről az Eyes Wi

WACKEN METAL BATTLE HUNGARY 2024

Maratoni beszámoló a tehetségkutató döntőjéről.

Szombat reggeli televíziós reklámok

A műholdas televíziók szombat reggeli műsorsávjában sugárzott reklámokból hoztam ezúttal is egy válogatást nektek.

Batman Arkham Origins - Intel Core i3 & Intel HD 4400

Ma egy kicsit eltérő témával érkezem, ugyanis egy olyan kihívást vállaltam, amit talán kevesen próbálnak ki - a Batman Arkham Origins futtatását egy videókártya nélküli PC-n.

Premier: Kissin' Dynamite - The devil is a woman

Július 5-én jelenik majd meg a banda vadonatúj nagylemeze, amely a Back With A Bang elnevezést kapta. Most pedig befutott a harmadik előfutár az albumról a The Devil Is A Woman című nóta keretén belül.

The Algorithm - Itt a Puscifer új dala

A dal az American Psycho képregénysorozat soundtrackje. Klipje is van, amely természetesen olyan, mint egy képregény.  

Cristina Scabbia: „Mélységesen utálom a mesterséges intelligenciát!”

„Biztos vagyok benne, hogy az a kreativitás, amit egy érzelmekkel, lélekkel rendelkező emberi lény tud produkálni, remélhetőleg soha nem lesz összehasonlítható a mesterséges intelligenciával.”

Egy új generáció hangzásvilága

Nyakig elmerülhetünk a punk-pop és a hiper pop elektronikus hullámaiban az új Bring Me The Horizon lemezen.

Finy Petra: Almás pite

Neked mi jut eszedbe az almás pitéről? Nekem egy szívmelengető mesekönyv!

Lombkoronák világa

Van pár szerző, akik saját életükön át is megmutatják, mennyire fontosak a fák. E körbe Lowman is csatlakozik.

Sokan cikizik, mégis hatalmas siker az új Nightwish dal

Közel egy hete jelent meg a Nightwish vadonatúj szerzeménye, a Perfume Of The Timeless. A nóta a zenekar szeptemberben érkező tizedik nagylemezének előfutára.

Újgenerációs testzene – EBM revival

Hogyan született újjá a 80-as évek brutális tánczenéje?

Traumától a hivatásig

Ha egy traumát feldolgozol, akkor rájössz, hogy az akadály valójában lehetőség.

Minden baj megelőzhető

Tapasztalatból írom le a fenti mondat igazságát, mert életem során már annyi gond és baj jött felém, hogy bátran állíthatom, hogy ez így van. gyelnénk erre.

Vad banda - 1969

Mocskos, véres, erőszakos, de legendás leszámolás az egykorvolt Vadnyugattal.

Kritika: Képzeletbeli barátok

John Krasinski (Hang nélkül) eddigi legszemélyesebb alkotása.

8 illat, amit a macskák gyűlölnek

Mutatjuk, hogy cicád kényelmének érdekében milyen aromákat érdemes otthon kerülnöd.

Axie Oh: XoXo - értékelés

Ebben a bejegyzésben a 2023-as Kolibri kiadónál megjelenő Xoxo című kötetről olvashatjátok a véleményemet.

Godoy: Az ablakomon át

„Régebben messziről csodáltam Ares Hidalgót.”

Kisgrafikai seregszemle a Hatvani Galériában (2024)

Vasné dr. Tóth Kornélia az V. Hatvani Kisgrafikai Biennálét megnyitó beszéde 2024. május 11-én a Hatvani Galériában.

Redmi Note 12PRO 5G teszt

A Xiaomi Redmi modellek általában az ár-érték arányukkal hódítanak, számos hasznos funkciót kínálva alacsonyabb árfekvésben is.

Új nyomtatóanyagokat fejlesztett a Materialise

A 3D nyomtatás egyik leginnovatívabb cége, a belga Materialise három új nyomtatóanyagot mutatott be.

Kritika: Furiosa - Történet a Mad Maxből

A harag útja igen magasra tette azt a bizonyos lécet. Vajon mit tud kezdeni vele a Furiosa?

A boldogság rejtélye

Soha ne állítsd, hogy megérted teljesen a másik embert, mert csalódás érhet, amikor rájössz, mennyire tévedtél. Ez a szórakoztató latin-amerikai mozi a boldogság különböző formáinak kereséséről szól, ami mindenki számára mást jelent.

Sült paradicsomleves

Ennek a sült paradicsomlevesnek az elkészítése a lehető legegyszerűbb. Ám ízre hatványozottan jobb, mint a hagyományos paradicsomlevesé.

Ezek a macskafajták élnek a legtovább

Egy új tanulmány megerősítette, hogy a macskafajta meghatározó lehet a várható élettartam szempontjából.

Zirkzee az első számú opció?

A torinói klubnál a szerb csatár párja Joshua Zirkzee lehet, Cristiano Giuntoli ehhez pedig Arkadiusz Milik és Moise Kean értékesítését próbálja tető alá hozni. Kenan Yıldız jövője is egyértelműen a Juventushoz kapcsolódik, ám Federico Chiesa kapcsán már kérdőjelek merülnek fel.

Ez nem akar sikerülni

Aidan O’Brien számára az idén sem túl emlékezetesek a tavaszi klasszikusok.

Francois-Guillaume Lorrain: Scarlett (2024)

Legenda születik. Egészen pontosan egy legendás film, az Elfújta a szél keletkezésének körülményeibe avat be bennünket a szerző, roppant hatásosan, abszolút Hollywoodi-asan, olyan, mintha egy jó film forgatókönyvét olvasnánk.

Egyiptom istenei

Az elismert rendező, Alex Proyas, hosszú szünet után tért vissza a filmvilágba, és a születési helye, Egyiptom történelmét választotta témának, amit lakóhelyén, Ausztráliában vitt vászonra.

Szeretettel és tisztelettel távozok

A mai napon lépett pályára utoljára hivatalos mérkőzésen Alex Sandro, a brazil védőjátékos szerződése nyáron lejár, és elhagyja a Juventust, így a mai győzelemmel búcsúzott a torinói közönségtől.

Osztálynapló - Noskó Ernő

1945. május 26-án született Noskó Ernő, az Újpesti Dózsa és a magyar labdarúgó-válogatott egykori olimpiai bajnok védője.

Hűvösvölgy-Rozália téglagyár

A kéktúra legrövidebb, és Budapesthez legközelebbi (tulajdonképpen Budapesten belüli) szakasza.

Nap, csillagok, kicsi csirkecombok és Bóbita – altatódalok Európából

Gyereknap alkalmából válogatás régi és újabb európai altatódalokból. Neked melyik a kedvenced?